Álom
Igazságkapszula
Megjelentem, látszólag a semmiből, a városba vezető úton. Olyan mesterember-félének nézek ki, aki kenyerét fúrással-faragással, különböző szerkezetek javításával, alkalmi munkával keresi. Ruhám használt, itt-ott olajfoltos és szakadozott, mint egy igazi melósé. Övembe tűzve egy jó nagy franciakulcs, amivel megjavítani semmit nem tudok, viszont bárkit ki tudok nyírni, továbbá különböző csavarkulcsok és egyéb szerszámok. Jobb kezemben most éppen semmi, mert a szerszámos ládikát átvettem a balba. A ládika látszólag egy régi vöröskeresztes dobozból lett átalakítva és fehérre újonnan lefestve, de benne nem szerszámok vannak, hanem egy tükörsima kapszula, amit nem lehet kifúrni, de még szétverni sem. Irgalmatlanul nehéz, alig bírom cipelni. A letagadott globális pénzügyi háttérhatalom bukását előkészítő egyik legerősebb, olykor halálos fegyver van benne: az igazság.
Néha hátra pillantok. Látom, hogy két ügynök követ. Már beértek, itt vannak a sarkamban. Az egyes számú vékony, alacsony, fekete ruhás és napszemüveges. Buzgón telefonál, nem várt eseményre kér eligazítást. Hamar végez, majd rögtön a kettes számút utasítja, akinek kinézete leginkább egy tagbaszakadt foci-drukkerre emlékeztet.
- Figyelj kettes, egy kis gubanc van. Nézd meg te is jól, gyenge az álcázása. Pont úgy néz ki, mint egy vízvezeték-szerelő, a ládája meg kutyafuttában lett átfestve, átüt rajta a vöröskereszt. Legalább kétszer kellett volna lefesteni, de persze nem volt rá idő. Könnyen kiszúrhatják, ha igazoltatják. Képzeld el, ha behívják vízvezetéket szerelni az őrsre, és rögtön kiderül, hogy nem ért hozzá. Vagy megkérik, hogy adjon egy fájdalomcsillapítót az egészségügyi ládájából, és meglátják benne a kapszulát, amely csak a célszemély hang-kódjára nyílik. Ez így nem lesz jó. Tedd próbára, ha nem állja ki, akkor tervmódosítás.
Kettes azonnal végrehajtja a parancsot: nekem jön hátulról, és rám leheli bűzös leheletét.
- Hé, doki, mi van, lepukkant a járgány, hogy csak úgy gyalogosan? Adj egy kis piát a fájós fogamra, vagy nagy baj lesz! Kékszesz is megteszi, biztosan van a ládádban, nyisd csak ki!
Hát, erre nem számítottam. A terv ugyanis az volt, hogy elviszem a küldeményt a város központjáig és átadom a beépített banki embernek, aki tudja, hogy mit kell vele tenni.
- Ne bosszantsatok fiúk, úgyis tudom, hogy csak a követőim vagytok – mondtam nevetve, felfedvén előttük saját kilétüket.
Most mégis mit tegyek? Húzzak be kettesnek a nagy franciával, vagy inkább szaladjak? A ládát semmi esetre el nem hagyhatom, de mivel dög nehéz, szaladni vele nem tudok.
- B terv – vetette oda nekem foghegyről egyes, majd kettessel együtt azon nyomban köddé vált.
Időközben megérkeztem a város bejáratához. Nem az eredeti terv szerint mentem tovább előre, hanem balra kanyarodtam. Egy hatalmas piacra érkeztem, a zsibvásár kellős közepébe. Csakhamar meg is találtam azokat, akiket kerestem.
Egy ponyvatetős sátorfélében három személy áll. A pultnál Leila a médium, aki gyertyákat, fésűket, tükröket, kártyapaklikat, emléktárgyakat árul, és némi aprópénzért kártyából jövendöl az érdeklődőknek. Háta mögött, tőlem kissé balra, két segítője, Gyógyító és Látnok, akikkel bábjátékokat ad elő alkalmi közönségüknek, szintén némi apróért cserébe. Így járja kis csapatuk az országot, faluról falura, városról városra. Most éppen itt vannak. Ők nem tudják, ki vagyok, én azonban tudom, hogy amit így művelnek, csak a látszat. Valójában mindhárman táltosok, két férfi és egy nő, akiknek feladatukból kifolyólag meghatározott céljuk van.
- Mit adhatok? – kérdezi tőlem Leila mint bárki mástól, ám amikor rám pillant, arca felragyog, mint aki régi ismerőst lát.
- Energiát adj, de nagyon gyorsan, amennyit csak tudsz, mert amit hoztam annyira kimerített, hogy bele is halhatok – lihegem hullafáradtan, miközben szinte kibírhatatlan fejfájás kínoz.
A ládikát nagy nehezen feltettem az asztalra, ahonnan Látnok rögtön elvette, és hátra vitte. Leila gyertyát gyújtott, megfogta jobb kezem, tenyeremet lefele fordította, majd körkörös mozdulatokkal a gyertyaláng felett mozgatta. Legnagyobb meglepetésemre, a láng nem égette a tenyerem, miközben energiát sugárzott. Néhány másodperc múlva az energia, amely melegség is volt de valami megmagyarázhatatlan más is, a földből kezdett el egyre erősebben áramlani a lábaimon keresztül, fel egészen a fejem búbjáig, sőt talán még azon is túl.
- Ha egy gyertyát kibírtál, akkor kettőt is ki fogsz bírni – mondta Gyógyító, aki egy második, égő gyertyát tett az asztalra, megfogta bal kezem, és szintén tenyérrel lefelé a lángba tartotta. A kezem mozdulatlan volt, a láng mégse égetett, noha fényesebbnek tűnt, mint az első gyertya lángja.
Rövid idő alatt hatalmas mennyiségű energiát kaptam, amely végül mind a fejem környékére összpontosult. Ez viszont nem volt jó, mert úgy éreztem, hogy a fejem rögtön szétrobban. Gyógyító, miközben jobb kezével a lángba tartotta bal kezemet, szabad keze mutatóujjával egy képzeletbeli kört rajzolt a fejem tetejére. Közben valamit mormolt, szájával szavakat formált, de hangok azt nem hagyták el. Nem értettem tisztán mi lenne a mondandója, ezért szája mozgásáról próbáltam leolvasni a szavakat. Agyrém – mintha ezt mondta volna? Talán inkább hadmén, vagy még inkább hadd mén? Egyiket sem tudtam igazán értelmezni. Az agyrém rendben is lenne, ilyen álmot még életemben nem láttam – csak akkor tudatosult bennem, hogy valószínűleg egy álom kellős közepén járok. A hadmén nem világos számomra miért került ide, hiszen gyalog jöttem, ménest az úton nem láttam. A hadd mén – menjen – viszont olyan értelemben volt logikus, hogy a ráolvasás pillanatában az irtózatos fejfájás a képzeletbeli körön át eltávozott, miközben olyan sziszegő hangot hallatott, mint egy tömlő, amelyből kiengedik a levegőt. Lehet, hogy Gyógyító így vette rá az agyrémet, hogy hagyjon el, menjen? A fejfájásom teljesen megszűnt, a bennem felgyülemlett rengeteg energia miatt viszont úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, valamit szét kell vernem, vagy azonnal meg kell tudnom mi ez az egész.
- Válaszd a tudást, ne a rombolást – mondta Leila, és éreztem, hogy szemeiből hipnotikus erő árad. Egy pakli kártyát vett elő, a lapokat nem keverte meg, így nem láthattam őket.
- Rendben, de tudod jól, eddigi életem során mindig elkerültem a múltba nézést és a jövendőmondást, soha nem engedtem meg, hogy bárki is feltárja előző életemet, vagy a jövőmet befolyásolja. Most először és utoljára kivételt teszek.
- Húzzál egy kártyát, megtudod ki vagy valójában – delejezett Leila.
- Add már ide, ne feszítsd a húrt!
A pakli felső harmadát félretoltam, ráböktem a legfelső kártyára, és dühösen az asztalhoz vágtam. Érdekes módon, a kártyalap élével előre szállt, majd egyik sarka beleállt az asztallapba, úgy, mint egy eldobott kés a fába. Akkor láttam csak, hogy magyar kártyáról van szó, amit pedig odavágtam, az a makk ász.
- Itt a válaszom! Halljam hát, mi az igazság?
Látnok kinyitja a ládikát. Egy általa ismert mondóka megteszi hatását: a kapszula felnyílik. Az igazság elkezd kitódulni, először a közelünkbe, majd beborítja a teret, ahonnan megállíthatatlanul terjed tova.
- Ember, tudd hát meg tudatosan, amit tudat alatt eddig is tudtál – mondja mosollyal arcán Leila. - Más húzott volna egy kártyát, színével felfele az asztalra tette volna, és megvárta volna, hogy mit mondok: húzzon ki további kártyákat, hogy biztos megállapítást tehessek. Te azonban látatlanban felismerted a téged illető kártyát, egyből kihúztad, de nem tetted az asztalra, hanem úgy odacsaptad, hogy sarka a fába fúródott. Amint látod, ez nem közönséges kártya, anyaga magas rezgésű, így avatott kéz akár vágni is tud vele. A lapod: ász.
- Ász, fejedelem, király - fejedelem, király - király – ezeket a szavakat kezdi ütemesen ismételni Látnok és Gyógyító.
- Király, de milyen király? - kérdezem értetlenül.
- Makk ász, király. Atilla, király. Atilla, Atilla! – mondják most már mindhárman kórusban.
- Atilla, Atilla, igazságnak ostora! Éljen az igazság! – skandálja az időközben körénk gyűlt mind népesebb tömeg.
Ez már aztán mindenen túl tett, sok volt elviselnem. Még mielőtt az emberek a vállukra vettek volna, hogy elvigyenek, ki tudja hova, talán egyenesen megkoronázni, a felismerés sokkjától ott helyben elájultam. Emelkedni kezdtem, majd a magasból láttam, ahogy a járda szélén fekszem. A fejemet szinte biztosan beverhettem a járdaszegélybe, az emberek pedig ott próbáltak éleszteni. Az élesztés olyannyira sikeres volt, hogy magamhoz tértem. Nem álmomban, hanem a valóságomban. Fél ötöt mutatott az óra, a harmadik évezred tizenharmadik évének, álom havának, tizenhetedik hajnalán.
Még egy ilyen álom, és a végén akaratom ellenére én leszek a világ ura? Jaj, dehogy, csak igazságról álmodik a nyomor.
(Dorombi)
Dorombi meséi
Történet, tudományos ismeretterjesztés, világkép.
• „Csillagos mesék” – igaz történetek, tudományos-ismeretterjesztő írások, a világról alkotott személyes meglátások.
• „Alternatív fikciók” – különleges történetek, amelyek a valóságból kiindulva többé-kevésbé az írói képzelet termékei.
• „Közérdekű vélemények” – olvasói írások, kommentek, igényes tartalmi és erkölcsi kivitelben.
Tartalmas kikapcsolódás, művelődés, kellemes időtöltés.
