A válaszok meg vannak írva a csillagokban (26)
Találkozások (4)
>>> előző rész folytatása >>>
A Shoemaker-Levy 9 üstökös
Talán szinte hihetetlennek tűnik, de a szakirodalomban nem találhatók bizonyítékok tudományosan és közvetlenül megfigyelt kozmikus becsapódásokra. Egyetlen ilyen módon megfigyelt becsapódásos eseményről mégiscsak tudunk, de az nem nevezhető valódi becsapódásnak, mert a lövedék nem csapódott szilárd felszínbe, hanem a Jupiter felhőtakarójába. Szilárd kőzetbe egyébként akkor sem csapódhatott volna, ha a felszínt történetesen eléri, a Jupiter ugyanis a gázbolygók családjába tartozik, és eltérően a Föld-típusú égitestektől, nincs szilárd felszíne.
A Jupiter felszíne ugyan nem látható a gomolygó felhőréteg miatt, azonban a mellette elrepült űrszondák (Pioneer-10, Pioneer-11, Voyager-1, Voyager-2, Ulysses, Galileo) mérései kimutatták, hogy a felhők alatt 1000 km vastagságú hidrogénben gazdag légkör található, lejjebb pedig a folyékony molekuláris hidrogén 25000 km mély óceánja. A több szakaszban bekövetkezett említett esemény azonban szilárd felszín jelenléte nélkül is bizonyítja, hogy a becsapódások még jelenleg is közvetlenül alakíthatják a Naprendszer égitesteit (Hargitai et al. 2005).
A „lövedék” és a hozzá kapcsolódó történet az évezred vége felé meglehetősen nagy hírnévre tett szert, jelenleg azonban szinte már teljesen feledésbe merült. Ez nem más, mint a Shoemaker-Levy 9 üstökös, melynek találkozása a Jupiterrel kétségtelenül a XX század egyik legérdekesebb csillagászati eseménye volt.
Az üstökös felfedezésének története 1993 márciusában kezdődött, amikor a Shoemaker csillagász-házaspár és David Levy amatőrcsillagász a Palomar-hegyi csillagvizsgáló Schmidt távcsövének egyik felvételén egy viszonylag gyorsan mozgó „pamacsot” talált, mely nem volt nagyobb a telehold harmincad részénél. Nagyobb teljesítményű műszerekkel is vizsgálni kezdték, így a Hawaii Egyetem két méteres tükrének nagy felbontóképességű kamerájával már olyan képet kaptak, amelyből egyértelműen kiderült, hogy egy új és egészen rendkívüli üstökösről van szó. Mivel ez volt a csoport kilencedik üstökösfelfedezése, ugyanakkor az ötödik üstökös, amelyet abban az évben fedeztek fel, az elnevezési szabályok szerint megkapta a Shoemaker-Levy 9 nevet és az 1993e jelölést.
Többen arra gondoltak, hogy talán nem is üstökösről, hanem egy kisbolygóról van szó. Hamarosan rájöttek azonban, hogy már az első Hawaii-beli felvételek sem egyetlen, addig ismeretlen naprendszerbeli objektumot örökítettek meg, hanem egy egész rajt, amelyből több mint húsz darabot rögtön sikerült azonosítani. A pályaszámítások igencsak meglepő eredményre vezettek, kiderült ugyanis, hogy ez a bolygóközi raj olyan ellipszispályán mozog, amelynek fókuszpontjában nem a Nap található, hanem a Jupiter. Az egyre szaporodó helymeghatározási adatokból tovább pontosították a pályát, amely alapján vissza tudtak következtetni a tömegcsoport korábbi mozgására, mígnem sikerült a keletkezés körülményeit felderíteni, ugyanakkor egyre nagyobb valószínűséggel ki tudták számítani a várható eseményeket. A számítások szerint, a raj alig két évvel a felfedezés előtt jött létre egy üstökösnek a magjából, amely 1992. július 8-án a Jupitert 35000 kilométerre megközelítette. Ilyen kis távolságban az óriásbolygó tömegvonzása olyan erős, hogy az árapály-hatás szétroppantotta, több darabra morzsolta a túl közelre tévedt vándort. Egy törmelék-raj jött létre, melynek egymástól csak kissé eltávolodott darabjai érdekes gyöngysor alakot mutattak.
Később a raj egyre jobban szétszóródott. A törmelék millió és milliárd tonnás darabokat is tartalmazott, amelyek rendkívül megnyúlt ellipszispályán keringtek a Jupiter körül. A számítások azonban azt is megmutatták, hogy ez a különleges mozgás nem tarthat sokáig. A változás be is következett. A furcsa meteorraj 60 km/s sebességgel végül szinte nyílegyenesen zuhant a Jupiter felé, amelynek légkörébe a darabok 1994. július 16–22. között rendre becsapódtak.
Az üstökös akkor sem érte volna el a felszínt, ha történetesen a Vénusz légkörébe került volna. Bizonyára ott is szétrobbant és elégett volna, ahogy a Jupiter felhőzetében, miután ott néhány tíz km mélyre jutott. Ilyen vagy hasonló jelenségnek a megfigyelésére addig még sohasem volt lehetőség. A becsapódások pillanatait a Földről nem lehetett látni, mert azok a Jupiter túlsó oldalán történtek. A Galileo űrszonda azonban éppen a helyszínen tartózkodott, így sikerült közvetítenie az eseményt. Nem sokkal később, a Jupiter elfordulása után, viszont közvetlenül láthatóvá váltak a becsapódások nyomai.
Az első becsapódás után, egy forró, fényes gázgömb lövellt 1600–2000 km magasságba, amelynek hőmérséklete 30000 K° körül volt. Kialakult egy felhőkráter, melynek környékén a tovaterjedő hullámok a mélyebb rétegekből ammónia-gazdag anyagot hoztak fel. Az első sajtóbeszámolók óriási gombafelhőt, és egy 1800 kilométeres átmérőjű tűzgolyót említettek. A felszabadult energia százezer atombombáéval volt egyenlő.
Az alig tíz órás forgásidejű bolygó röviddel a becsapódások után a Föld felé fordította az érintett területeket, amelyek így megfigyelhetőkké váltak. Az első közvetlen megfigyelést a Hubble űrteleszkóp végezte 1994. július 16-án. A magok több mint öt napon keresztül záporoztak a Jupiter déli félgömbjének 43–44 fokos szélességi köreinek környékére, többször végigsorozván azt. A kidobott anyagfelhők néhányszor tíz percig tartózkodtak a magasban, majd az anyag nagy része visszahullott és gyűrűszerű képződményeket alakított ki, amelyek sokkal tovább voltak megfigyelhetők.
A 22 darabra szakadt üstökös csaknem minden darabjának becsapódási nyoma jól látszott. A legnagyobbak, a Nagy Vörös Folt 40000 km hosszúságával és 14000 km szélességével vetekedő sötét foltokat hagytak maguk után, amelyek közül némelyik még 1995 elején is látható volt. Az egymáshoz közeli becsapódások felhői néhány nappal az esemény után kezdtek összeérni, majd összetett szerkezetűekké váltak. Szétterjedésüket valószínűleg főleg a magaslégköri szelek okozták.
A robbanások által a Jupiter légkörében keltett zavarok olyan nagy kiterjedésűek voltak, hogy azokat szinte bármilyen amatőrcsillagászati távcsővel is látni lehetett – még 5 cm-es távcsövekkel is készültek megfigyelések. Akik akkor nem használták ki a kínálkozó rendkívüli lehetőséget, és nem figyelték meg a hatalmas légköri zavarokat, ebben az életben valószínűleg már nem lesznek tanúi hasonló eseménynek.
>>> folytatása következik >>>
Dorombi meséi
Történet, tudományos ismeretterjesztés, világkép.
• „Csillagos mesék” – igaz történetek, tudományos-ismeretterjesztő írások, a világról alkotott személyes meglátások.
• „Alternatív fikciók” – különleges történetek, amelyek a valóságból kiindulva többé-kevésbé az írói képzelet termékei.
• „Közérdekű vélemények” – olvasói írások, kommentek, igényes tartalmi és erkölcsi kivitelben.
Tartalmas kikapcsolódás, művelődés, kellemes időtöltés.
