A válaszok meg vannak írva a csillagokban (47)
Impaktitok (7)
>>> előző rész folytatása >>>
Tektitek
A tektit elnevezés a görög tektosz szóból eredeztethető, melynek jelentése megolvadt, vagy olvadék. A tektitek szilikátokban gazdag impakt üvegek, melyek földi becsapódások hatására teljes kőzetmegolvadással keletkeznek, gyorsan lehűlő olvadék-cseppekben ballisztikusan a kráterből kidobódnak, majd a proximális törmelék-terítőn túl, nagy területű szórásmezőkön szétszóródnak. Ez a mai modern meghatározás minden olyan adatot tartalmaz, amely a tektitek létrejöttét érthetővé teszi, azonban ahhoz, hogy a tudomány elérkezzen erre a pontra, a kutatásoknak sok régi tévhitet kellet megcáfolniuk. Egy régebbi feltevés szerint, amelyet már elvetettek, a tektitek holdbéli vulkánkitörések nyomán keletkezett obszidiánok.
Tudománytörténeti szempontból igen tanulságos mindaz, amit Schaffer (1919) múlt század elején leírt. Mivel az „üvegmeteoritok” jelenlétét sehogy sem tudták megmagyarázni, a korabeli feltevések szinte súrolják a tudományos-fantasztikum határait. A tektitek keletkezéséről szóló részt változtatás nélkül idézem.
„A most említett leleteknek magyarázatát még nem derítették ki. Arra is gondoltak már, hogy mesterséges üvegkészítmények, mások ismét vulkáni, sőt holdkráterből származó eredetre gondoltak, vagy pedig kozmikus üvegeknek (üvegmeteoriteknek) tartották. A vulkáni eredet ellen több bizonyítékunk van. Ilyen bizonyítékok, hogy a vulkáni kőzetben még sohasem találtak üvegmeteoritet, továbbá hogy a tűzhányó hegyek az üvegmeteorit lelőhelyeitől nagy távolságban vannak és hogy az üvegtermékek alakra, chemiai és fizikai tulajdonságukra nézve nagyon különböznek egymástól. Vulkáni eredetüket az is valószínűtlenné teszi, hogy előfordulásuk csak kevés és egymástól nagy távolságokban levő helyekre szorítkozik. Továbbá az sem valószínű, hogy előfordulásuk szerint oly feltűnő különbség mutatkozzék a külső alakban. Nem hasonlítanak még a meteoritekhez sem, melyek többnyire olyan töredékek, melyek átrepülve a légkörön, eközben megolvadtak, mialatt éppen a csúcsok és az élek voltak megtámadva. A domborzat, melyet olvadással (levegő-korrázió) nem magyarázhatunk meg, ezeken a felszínbe van bedolgozva, míg a meteoriteken eredeti volt és eltörlődött. Továbbá üvegmeteorit hullását még senki sem figyelte meg s az egyetlen megfigyelés, melyet eddig jelentettek, tévedésen alapult. Így nagyon nehéz a meteoritek hasonló alakja és összetétele mellett a tektitek alakban, díszítésben és chemiai tulajdonságokban való különbségét az egyes vidékek szerint megmagyarázni. Sokszor annyira sajátságosan ugyanazok az alakok fordulnak elő (pl. gomb- és piskótaformák Ausztráliában), hogy természetes eredetük nem valószínű. Az is nehézségekbe ütközik, hogy a tektiteket mesterséges üvegeknek nyilvánítsuk. Nagyon feltűnő, hogy a Földnek csak olyan kevés vidékére szorítkoznak, bár a legutóbbi időben a lelőhelyek gyarapodtak. Nehezen tudjuk megmagyarázni előfordulásukat olyan vidékeken, a hol régi üvegiparnak semmi nyomát sem találjuk, s a hol a régi emberi kultúrának semmi jele nincs meg.”
Méret alapján a tektiteket két csoportra oszthatjuk: az 1 mm-nél nagyobbak makrotektitek, a kisebbek mikrotektitek – a mérethatár vitatható. Tyúktojás nagyságot ritkán, 10 cm feletti méretet csak kivételes esetekben érnek el. Egész és töredékes darabok, leginkább gömböcskék, a tektitek között egyaránt előfordulnak. Alakjuk igen változatos lehet, a legtöbb azonban kerekded. Általában a szimmetrikusan lekerekített vagy részben legömbölyített alakúak vannak többségben, elsősorban a gömb-alakúak, majd az ellipszoid, körte, homokóra, könnycsepp, lencse, korong, súlyzó alakúak, hőpajzshoz vagy peremes gombhoz hasonlóak. Vannak azonban aszimmetrikusan szögletesek, csészeszerű, táblás vagy lepényalakú, kocsányszerű darabok, vulkáni üvegszilánkhoz hasonlóak, szabálytalan alakúak is. A gömb, ellipszoid, körte, homokóra, könnycsepp, lencse, korong, súlyzó alakúak, alakjukat a megszilárduláskor forgó olvadékból nyerték. A hőpajzshoz vagy peremes gombhoz hasonló alakúak, aerodinamikussá a légkörön történő áthaladáskor válnak, ami alatt megolvadnak – főleg az ausztrálázsiaiak ilyenek.
A tektitek többnyire homogén savas mész- és káliüvegek, de léteznek réteges szerkezetűek is, mint a laoszi Muong-Nong típusúak, melyek között nagyok is találhatók. SiO2 tartalmuk magas, akár 90–95%, keménységük 6–7 Mohs fok. Sűrűségük átlagértéke 2,4–2,5 g/cm3 – líbiai sivatagi üveg: 2,2 g/cm3, moldavit: 2,8 g/cm3 (Zotov 2003).
A tektitek általában feketék vagy zöldesfeketék, némelyek azonban, keletkezési helyüktől függően, más színűek lehetnek: zöldek, barnák, néha sárgásfehérek, ritkán többszínűek.
A Ries becsapódás tektitei, amelyek harmadidőszaki1 homok üledékekből keletkeztek, áttetsző világoszöldek. Impakt üvegek egyébként ennél régebbi becsapódások körül a felszínen általában nem találhatók, mert az üveg átkristályosodhat és széteshet.
A legidősebb, felszínen talált földi tektitek nem több mint 35 millió évesek. Régi, betemetődött kráterek esetében azonban más a helyzet, azoknak tektitei, mélyen fekvő rétegekben, sokkal tovább megmaradhatnak. Egyes vélemények szerint némelyek még akár az archaikumból is származhatnak.
A Hamersley-medencében (Ausztrália) és Barbertonban (Dél-Afrika) talált archaikumi szferulák alakja megegyezik a tektitekével (Dressler & Reimold 2001), becsapódásos eredetük azonban vitatható.
>>> folytatása következik >>>
Dorombi meséi
Történet, tudományos ismeretterjesztés, világkép.
• „Csillagos mesék” – igaz történetek, tudományos-ismeretterjesztő írások, a világról alkotott személyes meglátások.
• „Alternatív fikciók” – különleges történetek, amelyek a valóságból kiindulva többé-kevésbé az írói képzelet termékei.
• „Közérdekű vélemények” – olvasói írások, kommentek, igényes tartalmi és erkölcsi kivitelben.
Tartalmas kikapcsolódás, művelődés, kellemes időtöltés.
A harmadidőszak (tercier) a mezozoikumot követő kainozoikum első, mintegy 60 millió évig tartó szakasza. Alsó része a paleogén, mely három kort tartalmaz (paleocén, eocén, oligocén), felső része pedig a neogén, két korral (miocén, pliocén).