A válaszok meg vannak írva a csillagokban (40)
Kráterek (10)
>>> előző rész folytatása >>>
Példakép (jegyzet)
Miután megemlítettem néhány érdekességet a kisbolygókról és az üstökösökről, kiegészítés- és kikapcsolódásképpen tegyünk egy kis bolyongó kitérőt a tudósok világába. Ennek keretében szeretném feleleveníteni egy példaképem emlékét, Kulin György csillagász kiemelkedő munkásságát és emberi nagyságát.
Minden művelt magyar ember tudja, hogy Arany János (1817–1882) Nagyszalontán született, ahogy más neves költők, írók is, mint Zilahy Lajos (1891-1974), Sinka István (1897–1969), de annak tudása is műveltségünk része, hogy a híres tudós Kulin György (1905–1989) szintén annak a hajdúvárosnak a szülötte, ahol a Csonkatorony ma is áll. Természetesen nem hagyhatom ki a kínálkozó alkalmat, hogy világhírű földijeimet megemlítsem, a választott téma miatt ezt mégsem tehetem a teljesség igényével. Mivel irodalmi szinten nem tartom magam elég hivatottnak elemezni és kiértékelni a szépirodalmi műveket, inkább Kulin életrajzához próbálok szerényen hozzájárulni egy kis történettel.
Nem kell feltétlenül szakembernek lennünk ahhoz, hogy bátran kijelentsük, Kulin György méltán híres csillagász volt – hiszen két üstökösön kívül 84 kisbolygót fedezett fel, 337-et pedig fényképen megörökített. Miután 1934-ben Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika-fizika oklevelet szerzett, egy év múlva már a Csillagvizsgáló Intézetben dolgozott. Ott rengeteg égboltfelvételt készített – az összesnek a kétharmada az ő nevéhez fűződik. Teljes életművének bemutatása nem célkitűzésem, mivel némi keresgélés után az életrajzi és tudománytörténeti adatokat akár lexikonokban is bárki megtalálhatja. Viszont mindaz, amit az alábbiakban leírok, újnak számít, mert eddig még nem tettem közzé.
Egy igazi tudósnak – akit nem a ranglétra fokain megszerezhető pénz és hírnév hajt előre, hanem a tudásvágy, vagy egyszerűen csak a kíváncsiság – minden tudományos sikernél és elismerésnél többet jelent a szülőföld, és a régi barátok kézfogása. Vajon mit ér egyesek bükkfanyelven megírt, akár erkölcsi megalkuvás árán kiadott számos tanulmánya és az így megszerzett, felsorolni is sok titulus és elismerő oklevél, ha azok a valakik elfelejtik a szülőföldet és a régi barátokat?
Kulin György nem ilyen ember volt. Ő a szülőföldjét és barátait soha nem feledte, és mindig haza vágyott. Ami engem a történetben megragad, nem csupán hivatkozás a tudós csillagászra, akire szakmailag felnézek, hanem emlékezés magára az emberre.
Kulin György számomra nem csak szakmailag, de emberként is méltó példakép, hiszen aki az első általa felfedezett kisbolygónak szülővárosa nevét adja, nyilvánvalóan nem felejthette el a szülőföldjét1. Kulin mindig is szeretettel gondolt rá.
Minden alkalommal, amikor Kulin György hazalátogatott Nagyszalontára, el nem mulasztotta volna felkeresni az ő régi barátját, az én jóemlékű Bődi Miklós anyai ágú nagyapámat. Nagyapám ugyan nem volt csillagász akadémikus professzor, de szabómester létére nagy becsben tartotta a könyveket – szabadidejében sokat olvasott, és érdekelték a nagyvilág különböző dolgai. Csak másfél éves voltam mikor meghalt, ezért mindössze Zsuzsanna nagyanyám szobájában függő fényképére emlékszem. Apai ágú nagyszüleimet sajnos nem ismerhettem, mert ők már akkor meghaltak, amikor apám gyerek volt. Anyai nagyanyám azonban szép kort megélt, és mindent megtett, hogy pótolja a többi három nagyszülő hiányát. Sokszor felidézte a régi időket, rokonok, barátok, ismerősök emlékét2. Tőle hallottam, hogy Kulin, aki nagyszüleimnek egyszerűen Gyurka volt és Gyurka maradt, mindig rengeteg érdekes dologról beszámolt, de nem akárhogy, hanem olyan lebilincselő módon, hogy aki őt hallgatta, nemsokára már úgy ült vele szemben, mintha a székhez szögezték volna. Noha én akkor még a világon se voltam, később mégis megtapasztaltam ezt az érzést, mert gyerekkoromban nagyanyám hasonló módon mesélt nekem. Gyermekfejjel akkor el is határoztam rögvest, hogy csillagász leszek – nem így lett, de majdnem.
A sok újdonság között olyan történetek is bőven voltak Kulin György tarsolyában, amilyenek az újságokban nem mindig jelentek meg. Nem csak saját kutatásairól és mások eredményeiről lehetett vele jól elbeszélgetni, de úgyszintén bármi másról, így a technikai újításokról, a fővárosi életről, sőt, akár még arról is, hogy „manapság mi ott a divat”.
„Amikor Gyurka jött, aznap már nem volt több szabás-varrás, csak véget nem érő mesélés” – ezt szó szerint így hallottam nagyanyámtól, nem is egyszer. Ő azt is elmondta nekem, hogy minden ilyen látogatáskor rengeteg palacsintát sütött, mert a két jóbarát azt egyszerűen imádta. Dehogy folytattak volna tovább holmi csillagászati eszmecserét, miután Zsuzsika elkiáltotta magát: „Gyurka, Miklós, hagyjátok már a csillagokat, szépen ragyognak azok akkor is, ha nem nézitek őket, inkább gyertek gyorsan, mert kihűl a palacsinta!” Ennek ellenállni nem tudtak, talán nem is nagyon akartak, így aztán csapot-papot otthagytak, és az asztronómiáról rátértek a gasztronómiára. Előbb persze fogadtak, hogy melyik fajtából, főleg a túrósból, ki tud majd több tányérra valót megenni. Volt ott ugyanis túrós, mákos, diós, lekváros, mindegyikből bőven – azokban az években még volt miből választani, legalábbis ami a palacsintákat illeti.
Manapság azonban mintha más szelek fújnának. Szinte mindenhol „már más a divat”, de a fővárosban leginkább. Jó lesz ám résen lenniük azoknak, akik mindig a legújabb divatot követik, mert csúnyán megjárhatják! Tegnap ugyanis még a bikini volt a divat, ma a monokini, holnap már csak a tartógumi meg talán a gatyamadzag, holnapután pedig… ha így haladunk, akkor a divatmajmok pőre bőre. Az viszont könnyen lesülhet, az illetékes divatmogul pedig felsülhet. Szakmai példakép talán itt-ott még akad néhány a mai világban is, viszont emberi példaképből, akire valóban felnézhetünk, bizony mondom, több kellene.
Kormeghatározás (jegyzet)
A rétegek korát a földtanban radiometrikus kormeghatározással lehet megállapítani (ezt nevezik abszolút kormeghatározásnak), de nem minden réteget kötelező ilyen módon datálni. Amennyiben bennük megbízható ősmaradványok találhatók, kormeghatározásra legtöbbször elegendő csak azokat használni (ez az úgynevezett relatív kormeghatározás). A dolgok azonban nem mindig egyszerűek, sokszor nagyon kemény viták alakulnak ki a szakemberek között, mert amit az egyik bizonyítani akar, a másik azt rögtön megkérdőjelezi, és még a szakmai összejövetelek sem tudnak mindig egyértelmű döntéseket hozni. Így aztán nem egyszer nyitott kérdés marad az is, hogy ki milyen kiindulási adatokat tart megbízhatónak és elfogadhatónak.
Vannak ugyan bizonyos nemzetközi normák, melyeket minden tudományművelő éhenkórásznak kötelező módon be kell tartania, ám azok olyan bonyolultak tudnak lenni, hogy sokszor még megérteni is nehéz őket, nemhogy a gyakorlatban hiba- és ellentmondásmentesen alkalmazni. Számos példát lehetne felhozni, például a Nemzetközi Rétegtani Bizottság határozatairól különböző földtani korok vitatott elnevezéseiről és időtartamáról, vagy a Nemzetközi Paleobotanikai Szervezet furcsa döntéseiről egyes rendszertani egységek nevezéktani érvényességéről, hogy a növényi fosszíliák „kaptafájánál” maradjak. Régebben tettem néhány jobbító célzatú egyértelműsítő javaslatot bizonyos ellentmondások feloldására ezen a téren – például a Ginkgo elnevezés megtartását a Ginkgoites és Baiera helyett (Czier, 1998), hogy a rétegtani és ősnövényföldrajzi dolgokat inkább ne is említsem – de igen szúrós „darázsfészekbe” nyúltam, mert ezzel akaratomon kívül bizonyos érdekeket sértettem. Megalapozatlan vádaskodásokban, légből kapott hazugságáradatban, szakmai erkölcsöt sutba dobó támadások sorozatában volt részem, „támogatóim” pedig, akik velem ellentétben jó hasznot húztak a sokszor éppen általuk gerjesztett vitákból, inkább hallgattak, mintsem szakmailag és emberileg érdemben kiálltak volna mellettem. Miután rájöttem, hogy ez egy olyan műfaj, amelyben csak egyeseknek lehet igaza, inkább elhagytam a további próbálkozásaimat, és utólag elmondhatom, jól tettem. Olyanok is voltak ugyanis, akik kifogyván a szakmai érvekből, már a munkahelyem elvesztésén fáradoztak, de ezzel nem adtam meg nekik az ilyen siker örömét.
Amit annak a bizonyos magas létrának a csúcsán elhatároznak, az úgyis szent és sérthetetlen, akinek pedig más a véleménye megnézheti magát. Erre „természetesen” akár azt is lehet mondani, hogy így van ez jól, mert valamilyen rendnek lennie kell, a tudomány pedig nem demokratikus intézmény, hogy mások véleményét is figyelembe vegyék. Döntsenek hát mindenben a nagyokosok, ha már úgyis jól megfizetik őket.
Csupán annyit szeretnék megjegyezni, azt is csak halkan és a legnagyobb tisztelettel, hogy annak idején valakik szintén megkérdőjelezhetetlen rendeletekkel határozták el, hogy a lapos Föld a világ kellős közepe, és körülötte kering a sokkal kisebb Nap. Meg persze a többi égitest, ezt magyarázni sem kell, annyira egyértelmű. Azt is kimondták egykor, hogy akik nem hallják a szférák zenéjét, azok bizony botfülűek. Mellesleg a boszorkányokat minél előbb máglyára kell vetni. A fekete macskákat egyesek még ma is üldözik, noha már a harmadik évezredben járunk, én pedig nem győzök bocsánatot kérni a békés fekete kandúromtól, mert babonás emberek régen csúnyán elbántak a felmenőivel.
>>> folytatása következik >>>
Dorombi meséi
Történet, tudományos ismeretterjesztés, világkép.
• „Csillagos mesék” – igaz történetek, tudományos-ismeretterjesztő írások, a világról alkotott személyes meglátások.
• „Alternatív fikciók” – különleges történetek, amelyek a valóságból kiindulva többé-kevésbé az írói képzelet termékei.
• „Közérdekű vélemények” – olvasói írások, kommentek, igényes tartalmi és erkölcsi kivitelben.
Tartalmas kikapcsolódás, művelődés, kellemes időtöltés.
Az említett, Szalonta nevű kisbolygó felfedezésének napja 1936. december 11.
Az emlékek felidézése közben Bődi Zsuzsanna (sz. Kenéz) nagyanyám néha felolvasott dédanyám Kenéz Ferencné (sz. Somi Zsuzsanna) „Emlékkönyv (1911-1948)” c. kéziratából, amelyben nem csak személyes, naplószerű bejegyzések találhatók, de Nagyszalonta város egyes korabeli történelmi eseményei is leírásra kerültek. Az igényes fogalmazással, gyöngybetűkkel megírt egyedi kéziratot, amely olyan témákat is érint, mint a két világháború következményei női szemmel, Dánielisz Endre nagyszalontai tanár, író, hely- és irodalomtörténész írásaiban hiteles történelmi forrásanyagként kiemelten megemlíti, egyik könyvében (Dánielisz, 1984) pedig idézi is egyes részeit. Így tudtam meg nagyanyámtól, hogy ezek az események mi mindennel jártak, milyen volt „a négy magyar év”, majd „a menekülés” mert „jöttek az oroszok”, miféle megaláztatások és fosztogatások vártak a helyben maradókra, és hasonló érdekességeket, melyeket nem tanítottak az iskolában.